Oracle Develop - Prága (első nap délelőtt)

2007. June 21. Thursday

Nem mondhatnám, hogy nagyon pattogósra sikerült volna a reggelem a jó nagy alvás után. Azért a reggeli segített, de az idő ma reggel nem volt már valami fényes. Azt hiszem megállapíthatom, hogy nagy szerencsém volt a tegnapi szép napsütéssel, főleg ha azt vesszük, hogy a mai nap hátralévő részében folyamatosan esett az eső. Na, de ne kössünk ki máris az esténél, hiszen rengeteg dolog történt ma, amit Steven G. Harris jó hangulatú keynote-ja nyitott.

Kezdjük azzal, hogy jó hosszú sorban állás várt rám a regisztrációhoz, de ez így utólag nem is volt annyira baj, hiszen közben egy csomó ismerőssel összetalálkoztam, és ha röviden is de beszéltünk picit. A regisztrációs pultnál megkaptam az ilyenkor szokásos egységcsomagot meg a hostess lányoktól egy pár kedves mosolyt. Fel sem tűnt mit adtak a kezembe így a kávé szürcsölgetése közben vettem észre, hogy a táskára az van ráírva: Oracle Develop. Na jó, nincs ebben semmi meglepő, de ami ez alatt volt hasonlóan markáns méretű betűkkel az azért elsőre kiverte nálam a biztosítékot: sponsored by Microsoft®.  Ez aztán az együttműködés, miközben egyébként még az előadásokban is csak arról a bizonyos redmond-i cégről beszélünk sokszor a Microsoft-ra utalva. Nem én voltam ám az egyetlen, aki jót mosolygott ezen a párosításon, de mint a nap folyamán megtudtam valakitől ez azért jöhetett így létre, mert a két cég a fejlesztőeszközök terén (.Net, stb.) igen jó együttműködésnek örvend.
A kávém elfogyott a konferenciaterembe pedig már próbálták betessékelni az embereket. Bizony jó sokan voltunk, nem is gondoltam volna, ráadásul a kivehetetlen alapzajt az is erősítette, hogy az emberek kb. minimum 10 nyelven motyogtak. Aztán szép lassan mindenki elhallgatott és megjelent a színen Steven. A konferencia megnyitóktól mindig ódzkodom kicsit, mert ezek legtöbbször valami erős marketinges, beszámolós vonalat hoznak, de most meglepetésemre nem ez várt a hallgatóságra. Még mielőtt Steven belekezdett volna Going to the Extreme: Software Infrastructure for a New Era című előadásába jött egy kis lazaság, kérdezősködés, hogy melyik országból kik jöttek. Csak úgy emelkedtek a karok a magasba egy-egy ország hallatán: Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Ausztria, Németország, Bulgária, Litvánia és még egy csomó helyről, de úgysem fogom tudni maradéktalanul felsorolni, bocsi. Ja, Észtországból volt egy valaki arra emlékszem, mert bekiabálással a végén ő nyerte a ‘honnan jöttetek játékot’. Aztán egy igazán laza, kellemes hangulatú bemutatót kaptunk a háttérben egy baromi nagy pingvinnel (unbreakable Linux). : ) Nem is tudom milyen hosszú volt a keynote, mert nagyon elrepült az idő, hiszen nem csak Steven prezentált, hanem két munkatárasa még élő demo-t is bemutatott. Az egyik egy kis J2EE 5 fejlesztést JDeveloper 11-el, aztán egy rövid felvezetés után jött a másik munkatárs SOA fejlesztést. Végül a végére mindenki megkapta az útravalót egy adag Grid Computing fejezettel. Az előadásnak vége taps, függöny le, na jó nem, de a körülmények adottak lettek volna hozzá. : )

Hozzászólások

Szólj hozzá Te is!

Beilleszhető szmájlik (emotikonok)

Jegyezze meg az oldal az adataimat (legközelebb nem kell újra kitölteni)

Értesítést kérek e-mailben, ha a hozzászólásomra válasz érkezik.

Kérlek, írd be az alábbi mezőbe a képen látható kódot:


 

 


Következő bejegyzés: Oracle Develop - Prága (első nap délután)

Előző bejegyzés: Oracle Develop - Prága (0. nap)


 

 

 

 

 

Add hozzá a Netvibes oldaladhoz ezt a hírszolgáltatást!

Add hozzá a Netvibes oldaladhoz ezt a feedet!