Oracle Develop - Prága (kiegészítés)
2007. June 23. SaturdayMa délután hazaértem Prágából. Tegnap nagyon finom volt a vacsora egy argentin étteremben a Vencel téren. Oh, ezt muszáj volt elmondanom.
Időközben megtudtam, hogy a Develop előadásainak anyaga publikus lesz hamarosan, ha így lesz akkor majd becsatolgatom őket a postjaimba természetesen. Megéri majd visszalátogatni ezekhez az írásokhoz.
Oracle Develop - Prága (második nap délután)
2007. June 22. FridayMegint elszaladt ez a délután is. Ilyenkor kicsit belassulhatna az idő, mert annyi mindet szeretnék csinálni és olyan sok mindenre vagyok kíváncsi. Viszont az ebéd az finom volt és nagyon jól esett. : ) Aztán még egy rövid beszélgetésre összefutottam Klotz Tamással (Oracle Hungary Marketingigazgató) is, akitől megtudtam, hogy az Oralce Hungary-nek kiemelkedően igen nagy szerepe volt a prágai Develop konferencia szervezésében és gyakorlatilag sikertörténetről lehet beszélni, mert az ezt megelőző Develop helyszínek közül kiemelkedő résztvevőszámot értek el. Az is kiderült, hogy a magyar résztvevők létszáma harmincegynéhány körül mozog, bár ahogy ezt akkor is megállapítottam kb. ennek a felével sikerült találkoznom. Aztán már kezdődött is a következő előadás.
A bejegyzés folytatásaOracle Develop - Prága (második nap délelőtt)
2007. June 22. FridayHát bizony nem volt egyszerű a mai napon felkelni. Végül is, ha a reggeli feléledés folyamatot próbálom összerakni a fejemben, akkor valahol a harmadik kávénál kezdem elkapni a fonalat. De maradjunk annyiban, hogy nagyon frankó éjszakát tudhatok magam mögött. Az egész egy hatalmas közös vacsorázással kezdődött a magyar Oracle csapattal és Oracle partnerekkel, aztán az első literes korsó sör után teljesen egyértelmű volt, hogy még más vendéglátó ipari egységeket is meg kell látogatni. Úgy néz ki nagyon belejöttünk, mert hajnalig csak újabbakat és újabbakat fedeztünk fel. Na de várjuk, most az előbb már az ébresztő kávékról írtam. Szóval vissza a mai reggelhez, ami két falat reggeli után a szomszédos kongresszusi központban Mark Townsend keynote-jával kezdődött.
A bejegyzés folytatásaOracle Develop - Prága (első nap délután)
2007. June 21. ThursdayTegnap este még volt annyi életerőm a zuhany alól kimászva, hogy összefirkáljam milyen előadásokra is fogok bemenni a következő napon. Így hát most jött egy kis Oracle Database 11g Overview Mark Townsend-el, aki nem mellesleg a Database Product Management alelnöke. Azt ne kérje senki, hogy elmeséljem mi volt a prezentációban részletesen, mert valóban tényleg eléggé Overview volt, szóval nehéz lenne ezt összefoglalni röviden. Na meg, persze ha már a keynote-on megúsztuk a marketinget, akkor itt aztán kapott a hallgatóság belőle rendesen.
A bejegyzés folytatásaOracle Develop - Prága (első nap délelőtt)
2007. June 21. ThursdayNem mondhatnám, hogy nagyon pattogósra sikerült volna a reggelem a jó nagy alvás után. Azért a reggeli segített, de az idő ma reggel nem volt már valami fényes. Azt hiszem megállapíthatom, hogy nagy szerencsém volt a tegnapi szép napsütéssel, főleg ha azt vesszük, hogy a mai nap hátralévő részében folyamatosan esett az eső. Na, de ne kössünk ki máris az esténél, hiszen rengeteg dolog történt ma, amit Steven G. Harris jó hangulatú keynote-ja nyitott.
A bejegyzés folytatásaOracle Develop - Prága (0. nap)
2007. June 20. WednesdayBizony, eljött az ideje a prágai Oracle Develop konferenciának is, és ahogy ígértem, én már itt is vagyok. Bízom benne, hogy érdekes információkkal és újdonságokkal szolgálhatok majd, azonban ma még azt hiszem, megengedek magamnak egy kis lazítást.
A bejegyzés folytatásaTéma kategóriák
Havi archívum
Legfrissebb bejegyzések
APEX blogok
- ApEx Evangelists
- Jason Aughenbaugh
- Dietmar Aust
- Carl Backstrom
- Bradley Brown
- Carston Czarski
- Bernhard Fischer-Wasels
- Dimitri Gielis
- iAdvise
- Insum
- Nick Intintolo
- Kristian Jones
- Denes Kubicek
- Joel Kallman
- Sathish Kumar
- Mark Lancaster
- Jason M.
- Peter Manchev
- Dirk McComsey
- Duncan Mein
- Tyler Muth
- Anton Nielsen
- Jorrit Nijssen
- Joao Oliveira
- David Peake
- Jean-Philippe Pinte
- Oracle Quirks
- Anthony Rayner
- RCI
- Marc Sewtz
- John Scott
- Scott Spendolini
- Jason Straub
- Evgeny Timoshinin
- Andy Tulley
- Paulo Vale
- Douwe Pieter Van den Bos
- Patrick Wolf
Oracle blogok (magyarul)
Add hozzá a Netvibes oldaladhoz ezt a hírszolgáltatást!